Idén, 2009-ben ismertem meg. Nem tudom, mikor, melyik hónapban, még az évszakot sem – mióta a goth magába vont, összefolyt az idő, nem tudok szinte semmilyen azóta megismert zenekart datálni. Annyi minden történt, és olyan rövid idő alatt, hogy nem is tudtam és utólag sem tudom nyomon követni. Nem írtam naplót, blogot is csak ritkán – és ott olyan bensőséges dolgokról, mint a Leaves’ Eyes, nem értekeztem.

Eleinte nem szerettem. Zavart, idegesített az énekesnő hangja. Hogy a magas hangokat nem énekelte ki egyértelműen, erélyesen, csak úgy halkan, lágyan… Aztán megértettem. Pont ezt szerettem meg benne. A nővérem egyszer azt mondta: „Ennek a nőnek néha olyan üveghangja van, nem?”. Nekem erről rögtön az jutott eszembe, hogy üveggel körbevont, tehát elzárt. Érinthetetlen. De nem. Nem az. Csak meg kell találni az utat hozzá. Barátságos, kedves. Tündéri. Számomra. Engem mindig megnyugtatott. És szégyellni sem kellett, mert metál, mégis dallamos és elvont. Azért elvont, mert a mai világban nincs, aminek így örüljünk és amit ilyen boldogan, vidáman felelevenítsünk. Ez viszont egy elvont, tündéri, boldog, mesés világban zeng. Nekem mindig ilyen érzésem volt, és az énekesnő hangja már végtelenül nyugtatóan hatott rám… Nem kellett sok idő, és annyira megszerettem, annyit hallgattam, mégsem tudtam megunni sohasem. Ha szólt a szobámban, lecsillapodtam, rendeződtek a gondolataim, könnyebben ment a tanulás; olyan volt, mintha nem is szólna semmi, de közben meg mégis, tehát, egy szóval, annyira együtt zenélt az agyammal, hogy észre sem vettem, és szinte barátra leltem benne. Aki mindig velem van, mindig számíthatok rá, és mindig megnyugtat, betakar, elringat… Sokszor az ihlet is akkor jött meg, amikor hallgattam. Aztán csak írtam, írtam, és észre sem vettem, hogy újra meg újra ismétlődik az a tizenpár szám, ami fent van, annyira jólesett. Nem is figyeltem. Együtt dalolt a lelkemmel, és bár a fizikai világban hallottam a zenét, de nem vettem észre – már a lelkembe is beleivódott. Könnyű és kellemes volt énekelni is. Később néztem csak utána azoknak a dalszövegeknek, amiket nem értettem hallgatáskor, és nagyon boldoggá tett, hogy értelmes, történetet vagy legalább rendes, rímelő dalszöveget zenélnek, mert manapság annyi a mérhetetlen baromság, éppenhogy csak rímelő, de értelmetlen, divatdalszöveg – igen, metálban is – hogy kifejezetten büszke lettem rájuk. Ráadásul norvégok, így különösen nagy teljesítmény angolul értelmes, beszédes, jó dallamú, rímelő dalszöveget írni. Ráadásul ez megtanított arra is, hogy mivel – mint minden zenénél – nagyon érdekelt, hogy miről szólnak a dalok, szótáraztam is. Persze Dativus-szal, de akkor is kikerestem az ismeretlen szavakat. Észre sem vettem, hogy mennyit tanultam ezzel, és még fogok is, hiszen minden szeretett zenekar számainak szövege érdekel. Fontos megemlítenem azt is, hogy megváltoztatott (bár ebben nagy szerepe volt magának a gothnak is, hiszen minden egyszerre és rövid időn belül történt, ahogyan fentebb említettem). Nem csak a világról alkotott képemben, hanem az emberekről való vélekedésemben, és abban is, hogy hogyan nyugodjak le könnyen, hogyan közeledjek másokhoz barátságosan, közvetlenül; segített közelebb kerülni a tündérekhez, és – szelíden elterelgetett a mesék világába újra. Végre újra kislány lehettem, amit egyáltalán nem bántam, és az ártatlan, gyermeki, fantáziadús, kitárt szívű világomat zavartalanul építgethettem, nem érdekelt senki bíráló véleménye, bármikor elmenekülhettem ide. Elolvastam A Mesélő Lányt, a Végtelen Történetet, elkezdtem A Gyűrűk Urákat, meg is néztem őket filmen, és nem szégyelltem néha Grimm-meséket olvasni. Úgy vélem, jobb, hogy tizennégy évesen tértem vissza – helyesebben lehettem igazán először – a mesékkel teli kislánykoromhoz, mint később. De arra is megtanított, hogy mindig kell, hogy legyen a szívünkben hely a mesékre, az ártatlan gyermekségre. Olyan dolog ez, ami ha felülemelkedik bennünk, megnyugtat. És ebben a Leaves’ Eyes csak segít. Helyesebben, engem is ő vitt rá erre az utamra.

Röviden ennyit arról, hogy mi a véleményem a Leaves’ Eyesról, és hogy mit tett velem.

Végezetül két kedvenc dalom szövege:

Winter Poem

One million crystals on the outside of my window
One single thought, a thought of missing you
But only one word from within me
Describes the thought, the thought of you

Ice feathers on my window
Reveal a single thought
A painting of your eyes is a sign that you do know

One million crystals not enough to paint your beauty
Beauty of your soul
300 days I've counted
Almost a year, one year of missing you

Ice feathers on my window
Reveal a single thought
A painting of your eyes is a sign that you do know

Once again waters change
Winter spell comes to life again

Ice feathers on my window
Reveal a single thought
A painting of your eyes is a sign that you do know

Ice crystals on my window
Hide frozen life inside
Ice storm outside these walls
But I feel my heart is warm

Misseri

Morning awakes
Night is drifting away
Winter’s approaching
Time to go or stay
I see migrants travelling
To a far-away world
Reflected in black waters and you

Turn green meadows into grey
Can you feel (can you feel) the winter waiting?
Ice-cold rivers turn to blue
Can you see (can you see) the jewel shining?

Fire burning in my eyes
It warms my hands when I’m alone
There’s no one here to hold me tight
Rain patters against my window
Or is he knocking at the door?
Memories are growing stronger and you

Turn green meadows into grey (turn green meadows)
Can you feel the winter waiting?
Ice-cold rivers turn to blue
Can you see (can you see) the jewel shining?

Golden leaves under my shoes
Gathering birds in the sky
May I go with them?
Let me fly to you (Let me fly to you)
Let me fly to you
And be safe

Turn green meadows into grey
Can you feel (can you feel) the winter waiting?
Ice-cold rivers turn to blue
Can you see (can you see) the jewel shining? (shining)

Turn green meadows into grey (Turn green meadows)
Can you feel the winter waiting?
Ice-cold rivers turn to blue
Can you see (can you see) the jewel shining?